Komposztkészítés emberi ürülékből

A bölcs és szent ember így szólt:
« Aki a királyság minden szennyes hulladékát elfogadja,
a földek, és a gabona urává válik. »
Lao Cő, Tao-Tö king, 78. fejezete

Bevezetés

Az alanti, elméleti természetű fejezet elolvasása gyakorlati szempontból nélkülözhető. A komposztkészítés kivitelezésére, elegendő egy kattintással a gyakorlati részre átugrani.

Ellentétben az elterjedt tévhittel, az emberi ürülék komposztálása nem korlátozható a kertes családi házak lakóira. Száraz toaletteket városban valóban nem lehet használni, viszont az emberiség ürülékének több min a fele városokban keletkezik. A ma ismert legjobb száraz toalett, az alomszék működési elvét viszont a VÍZGAZDA alapelveinek az alkalmazásával a legnagyobb városokban is lehet alkalmazni, ami a vécékből kifolyó fekete-víz helyes felhasználásának az egyetlen és elkerülhetetlen útja. Olyan ez, mintha a városok lakói egy hatalmas alomszéket használnának – vécéijeikkel. Az un. száraz toalettekért folyó harc, nem a családi kertekben, hanem a városokban fog eldőlni.

A helyes komposztkészítés a hosszútávon is fenntartható mezőgazdaság egyik alappillére. A jövőben, földünk népességének a növekedésével, a komposztkészítés elterjesztése vagy félretétele határozza majd meg az emberi társadalmak túlélését ezen a bolygón. Az emberi ürülék mezőgazdasági felhasználása lesz a jövő egyik legfontosabb bio-technológiája. A ma világszerte tapasztalt termőföldpusztítás ismeretében, a feketevíz tisztítás fenntarthatatlan jellegének a túl késői felismerése miatt, gyermekeink bűnös gondatlansággal fognak bennünket vádolni. A « mindent a szennyvízcsatornába » esztelen felfogás a a 19. század vízmérnöki tudományának az egyik legsúlyosabb tévedése volt, amit nagy ideje kijavítani. Ezt én már 1992-óta hirdetem. A szennyvíztisztítással jelenleg foglalkozó szakemberek minden kétséget kizáróan a 19. században már vitatott technológiák szintjén ragadtak le és görcsösen ragaszkodnak hozzá még ma is. Tehát a vízkezelési technikák történelmének nagy ideje már megnyitni az új oldalát amelyen a károkat kijavító műszaki megoldások a károkat a forrásnál megelőzőeknek adnak helyet.

Akik ma már alomszéket használnak, a fenntartható világ megteremtésének útján az élvonalban helyezkednek el. A jelenlegi törvényes keretek között, csak egyéni kezdeményezés mozdíthat ki bennünket a holtpontról. Közületi szinten viszont nagy ideje lenne már a VÍZGAZDA alapelveit és lehetőségeit gondosan megvizsgálni.

Akik kerti- és konyhai hulladékukból már kertjükben ma is komposztot készítenek, azoknak az alomszék elfogadása semmi gondot nem jelent. Az alomszék « termelésének » a helyes kezelése számukra alig jelent többletmunkát. A többieknek viszont tanácsos megtanulni a komposztkészítés alapelemeit. Ez utóbbit sokan nem tudománynak, hanem valóságos művészetnek tartják. Az alábbiakban nem kívánjuk helyettesíteni a rendelkezésre álló nagyszámú igen értékes könyvet, ami a tárggyal foglalkozik, csupán az alapelvek ismertetésére és az emberi ürülék különleges kezelésére szorítkozunk.

A humusz jelentősége

A komposztkészítés célja az állati (emberi) és növényi életanyagnak a humuszképződés folyamataiba való helyes és együttes visszavezetése. A humusz « a föld barna aranya ». Nélküle az élelmiszer termelés csak időlegesen tartható fenn: humusz nélkül, a földek tönkremennek és gyorsított ütemben haladunk a sivatagképződés útján. Ennek következményei a klímaváltozásokon és az egyre súlyosbodó vízproblémákon már észlelhetőek. Szerencsére ennek az ellenkezője is igaz [1]: a földek humuszkészleteinek a visszaállítása a klímaváltozásokat lelassítja, sőt meg is állíthatja [2], miközben a vízproblémák fokozatosan maguktól eltűnnek. Ezt akkor értjük meg, amikor tudatosul bennünk az a tény, hogy egy gramm humusz a talajban kb. 50 gramm vizet képes visszatartani. Humusz jelenlétében a futóhomok barna, termékeny televényfölddé alakul, amíg a kötött agyagos talaj porhanyóssá válik [3].

A humusz egy igen nagyméretű, polimer fehérje szerkezetű, szerves molekulákból, humuszsavakból (amit egyesek « huminsavaknak » neveznek) álló barna színű anyag, amelyeknek az elemei [4] a növényi és az állati életanyagban találhatók. A növényi életanyag, többek között a cellulózzal és a ligninnel, adja a szénhidrát láncokból álló vázat. Az állati életanyag pedig, a nitrogén és foszfor tartalmú fehérjeszerű (aminosavak) elemeket (peptid kötéseket). A humusz megkötésére az ásványi eredetű talaj is szükséges. Az ásványi talaj, a mészkő, a kvarchomok és az alumino-szilikátokban gazdag agyag adja azt az elektromos felszíni töltésekben gazdag alapot, amire a humusz makromolekulái, koordinációs vegyi kötésekkel, ráépülhetnek. Ezt hívják a szakemberek « agyag-humusz komplexeknek ».  Az így rögzített humusz teszi lehetővé a mikro-organizmusok életét a talajban.

A műtrágya nélkül termő talaj egy valóságos élőlényként viselkedik, amivel a növények teljes élettani együttműködésben, szimbiózisban élnek. A humusz komplexek lassú, természetes bomlása táplálja a növényeket. Humusztartalmú, televényföldben a növények megkapják a szükséges és elégséges táplálékmennyiséget, ami egészségüket és a kártevők elleni ellenálló képességüket is megteremti: növényvédő mérgekre itt nincs szükség.

A humusz természetes bomlásának a sebessége a hőmérséklettel nagyon erősen (exponenciálisan) nő. Innen ered a trópusi talajok törékenysége. Egy gazdag trópusi esőerdő kivágása néhány év alatt a humusz teljes eltűnéséhez, a sivataghoz vezethet.

A talajban lévő víz oldott ásványi sótartalma (ionerőssége) is erősen (szintén exponenciálisan) növeli a humusz bomlási sebességét. Ezért van az, hogy a mész, a fahamu földbevitele a terméshozamokat annyira növeli – a humuszkészlet rovására. Ez történik akkor is, amikor tárolt vizeletet (ami egy tömény ammónium nitrát oldat), vagy műtrágyát viszünk a talajba. A terméshozamok növekedése után a talaj gyorsan kimerül és megindul a szikesedési folyamat és az erózió. Hasonló a helyzet az öntözéses gazdálkodásnál is: az öntözővízzel a talaj ionerősségét növeljük, ami a humuszkészletet lassan felemészti. A humusz természetes bomlásának a sebessége a talajban lévő víz ionerősségének (~oldható só tartalmának) a négyzetgyökével exponenciálisan növekedik.

A közhiedelemmel ellentétben, humusz hatásos képzéséhez nem elegendő a talajba istállótrágyát, vagy növényi anyagokat egyszerűen beszántani. A beszántott szerves anyag feldolgozására, a talaj – nitrogénben gazdag istállótrágya esetén – a jelenlévő humusz szénkészleteit mozgósítja (szénéhség), szénben gazdag növényi anyagok esetében a jelenlévő humusz, nitrogént felszabadítva, részlegesen felbomlik (nitrogénéhség). Emiatt a beszántott szerves anyag mindkét esetben gyenge hatásfokkal alakul humusszá. Hatásos humuszképzéshez egy lombhullató erdő talajában létrejövő folyamatokat kell mesterségesen utánozni. Pontosan ez történik a helyes komposztkészítésnél. A leghatásosabb humuszképzés felszíni komposztálással történik.  

Olvassa még el a biotömeg gazdálkodás alapelemei c. fejezetet is.

[4]
Itt az « elem » szónak nem a Mengyelejev periódusos rendszerben ismert fogalmát értjük, hanem makromolekulák összességét képező közeget. A kisméretű urea (karbamid) molekulák, amelyek főleg a vizeletből jönnek, (koordinációs) vegyi kötésekkel, az alomban lévő növényi cellulózra tapadnak. Cellulóz hiányában, a vizeletben és fekáliában mindig jelenlévő enzimek a nitrogénben gazdag karbamidot (NH₂)₂CO hidrolizálják [azaz egy vízmolekula felvételével egy széndioxid CO₂ és két ammónia molekulára bontják, a következő egyenlet szerint: (NH₂)₂CO + H₂O CO₂ + 2NH₃]. Ilyen formában már nagyon nehéz a nitrogént a humuszképződés folyamatába visszavezetni. Ha ez nemlélegző (anaerob) környezetben történik, az ürülékben lévő, a humuszképződéshez nélkülözhetetlen, szerves anyagok, metánra és széndioxidra bomlanak. Ezért mondhatjuk azt, hogy a biométán készítés a humuszképződéstől vonja el a nyersanyagot. A metánképző erjesztés után visszamaradt iszap a talajban pontosan úgy viselkedik, mint egy ammónium nitrátban gazdag műtrágya: a hozamot növeli, a humuszkészlet rovására. A hagyományos szennyvíztisztításnál is hasonló a helyzet alakul ki. A legmodernebb víztisztító állomásokon működtetett nitrát elvonó berendezések a bejövő szerves nitrogén 70 százalékát redukcióval nitrogén gázzá (N₂) alakítják. Ez a nagy mennyiségű értékes nitrogén az élővilág (bioszféra) számára elvész. A nitrogén gázzá nem redukált nitrogén (a bejövő kb. egy harmada) a tisztított víz és az iszap között oszlik el. A tisztított víz emiatt a folyók élővilágát fojtja meg: ez az un. eutrofizáció. A víztisztítási iszapban maradt nitrogén, mezőgazdasági értékesítés esetén szintén, mint műtrágya táplálja a növényeket. Amit a növények nem vesznek fel, az a földalatti vízkészletek nitrát szennyezését növeli. A víztisztítás alatt szétrombolt szerves anyagokból származó nitrogén a humuszképződés folyamatában már nem vesz részt. Ezért lehet azt mondani, hogy a közületi szennyvíztisztítás egy elsődleges környezeti ártalom. Minél hatásosabban tisztítjuk a szennyvizet, annál jobban károsítjuk és szennyezzük a környezetet.

A különböző komposztkészítési eljárások

A komposztkészítés területén, ami az elérendő célokat illeti, háromféle eljárást különböztetünk meg:

• Beszélhetünk a talajtisztító, többek között, a vegyi mezőgazdaság, illetve földgépek által tönkretett talajok újjáélesztését célzó komposztálásról. Régi ipartelepek által (sokszor nehézfémekkel) szennyezett talajokat, folyók, kanálisok kotrásából, víztisztításból eredő, igen szennyezett, iszapot teljesen újjáéleszteni (idegen szóval, regenerálni) csak különleges komposztkészítési módszerekkel lehet. A nehézfémek a talajban maradnak, de a növények számára élettanilag elérhetetlenekké válnak. Megfelelő komposztkészítéssel, hosszútávon (± 50 év) a legszennyezettebb és a teljesen terméketlen talajokból is lehet bőven termő földeket készíteni. A talajtisztító komposztkészítésben a gyógyszermaradékokkal és nehézfémekkel szennyezett ipari hígtrágya, valamint az építőiparban bontásokból keletkezett igen szennyezett fahulladék is igen fontos szerepet játszik. A szennyező anyagokat más szennyező anyagokkal semlegesítjük.
• Hőgerjesztő komposztkészítés. Ezt a módszert a francia Jean Pain dolgozta ki a múlt század ’70-es éveiben. Hőgerjesztő komposztálással a lakosság alapfűtési igényeit könnyedén ki lehetne elégíteni. A növényi anyagok (szalma, fatörek, energiafű, szárak, gallyak, stb.), valamint a cellulóz alapú (karton dobozok, szennyezett papír, faládák, bontási fa, stb.) hulladékok erőművekben, kazánokban, vagy kályhákban való égetése egy valóságos, és öngyilkos merénylet az élővilág ellen. Az ilyenfajta « zöld » energiatermelés, földünkön életalapunkat rombolja le. Hőgerjesztő komposztkészítéssel az életanyag legértékesebb részét a humuszképződés folyamataiba visszavezetjük. A komposztkazánok építése területén, Magyarország világelső lett.
• Hagyományos kerti komposztkészítés, ami elvileg növényi és állati eredetű életanyag együttes kezelésével történik. Célja a háztartásokban és az élelmiszeriparban termelt szerves hulladék kerti, ill. mezőgazdasági értékesítése.

A továbbiakban ez utóbbival fogunk csak foglalkozni.

A helyes komposztkészítés alapszabályai

Az első aranyszabály

Az első aranyszabály szerint a komposztkészítés mindig közvetlenül a talajon történik. Az igen bonyolult élettani folyamatokban, a talajban lakó élővilág egy meghatározó szerepet játszik. Például a giliszták, életciklusukat a komposzt és az alatta lévő talaj között ingázva végzik. A helyes komposztkészítéshez a talajjal való anyagcsere nagyon fontos. Ez szabályozza, többek között a komposztkupac nedvességtartalmát. Beton talapzaton, vagy műanyag tartályban történő komposztkészítéshez számos élettani és vegyi elem hiányzik, ami a sikert kétségessé teszi, de a folyamatot teljesen rossz irányba is terelheti: műanyag tartályban gyakran figyeltem meg kellemetlen szagokat keltő nemlélegző (anaerob) folyamatokat, amelyekben humuszsavak nem képződnek [5].

A második aranyszabály

Amikor a komposztban túl kevés az állati (emberi) életanyag (trágya, vagy ürülék), az érlelési folyamat lelassul. Pl. falevelek kerti hulladékok, vizelet, ürülék, vagy trágya hozzáadása nélkül, több évet vehet igénybe. Gyantás, tűlevelű növényi hulladékot, diófalevelet, csak állati életanyag hozzáadásával lehet komposztálni. Túl magas C/N aránynál, a levelek, a szárak, nehezen bomlanak és a komposzt kiszárad. A C/N arány 60 felett van. Túl sok konyhai hulladékot, ürüléket és trágyát tartalmazó komposzt kellemetlen ammónia szagot terjeszt, különösen akkor, amikor villával megbolygatjuk. Ugyanez a helyzet, amikor az alomszékben csak fűrészport használunk. A komposztkupac egyre nedvesebbé és tömörebbé válik. Ha az ilyen komposztot tartályban kezelünk, akkor már komposztálásról nem lehet beszélni, csak rothasztásról. Ennek elkerülésére, nem szabad a komposztkupacot műanyag fóliával sem letakarni. Szintén nagy hiba a komposztálandó anyagot gödörben felhalmozni. Jobb erre komposztketrecet építeni.

A harmadik aranyszabály

A komposztkupac nedvességtartalmát helyesen beállítani. A jó komposzt nem túl nedves és nem túl száraz. A komposztkupac építése közben a nedvességtartalmat viszonylag könnyű beállítani. Ha a komposztról felemelt cipő vagy csizma talpa « cuppanó » hangot ad, mert ragad az anyaghoz, a komposzt túl nedves. Nedves komposzt gyorsan tömörül, amiben levegő hiányában beindul a rothadás. Ezzel szemben a pincebogarak jelenléte, túl száraz komposztra utal.

Túl nedves komposzthoz szalmát, növényi szárakat, vagy vékony gallyakat adunk, ami az egészet levegőzteti. Nem szabad elfelejteni azt, hogy a komposztkészítés lélegző (aerob) folyamat.

Amikor az anyag túl száraz, ellenőrizzük, hogy elegendő emberi- vagy állati trágya van-e benne. Ez hozza ugyanis a nedvességet és a nitrogént. Az alomszék « termelésének » a hozzáadása helyreállítja az egyensúlyt. Az alomszék használatakor hozzáadott alom mennyisége határozza sokszor meg a nedvességtartalmat. Ha túl sok a száraz növényi anyag, és nem rendelkezünk több trágyával, a kupacot kissé meg is locsolhatjuk [6].

A negyedik aranyszabály

A komposztálásra szánt idő is fontos. Sietni felesleges. Miért használni a kereskedelemben ajánlott komposzt serkentő készítményeket (pl. effektív mikro-organizmusokat), amikor a kerti élet éves ciklusokkal működik [7]? Mérsékelt égöv alatt az emberi ürülékből készült komposzt érlelése két évig tart [8].

Komposztkészítés emberi ürülékből

Itt tanácsos két lépcsőben dolgozni. Az is igaz viszont, hogy az alábbiakban leírt módszer csak egy, a számos más módszer között. Minden komposztkészítő mesternek megvannak a maga fogásai és itt különösen igaz a mondás, ami szerint a « gyakorlat teszi a mestert ». Ismerek kertészeket, akik alomszékük termelését, használat előtt csak egy évig komposztálják. A komposztkészítést egy hosszú kupacban végzik. A kupacot hátrálva építik. Egy év után, a kupacot az elejétől már bontani lehet, és az érett komposztot a kertben felhasználni. Ez az egyik legegyszerűbb megoldás. Két lépcsőben azok komposztálnak, akik még az elméleti egészségi veszélyeket (baktérium veszély ami a gyakorlatban teljesen elhanyagolható) is meg akarják kerülni.

Az első lépcső: a komposztketrec

Kezdetnek, kertünk félreeső részében, egy személyenként kb. 1 m²-s komposztketrecet alakítunk ki, ami nem más, mint egy drótkerítéssel bekerített kis terület. A ketrec bejáratát olyan szélesre alakítjuk ki amelyen egy talicska is átmehet. Kezdésre a ketrec talaját felássuk és gereblyével elsimítjuk. Ezután ajánlatos a talajt egy kb. 20 cm-es szalmaréteggel, kitépett gyomnövényekkel, vagy esetleg aprított fanyesedékkel beborítani és a komposztketrec máris használatra kész. Jobb az egészet bokrok, vagy fák árnyékában elhelyezni. Árnyékolásra, ha lehet, ültessünk mogyoró- és bodza bokrokat, amelyeknek a gyökerei mellett a komposztkészítésre hasznos baktérium tenyészet alakul ki.

Ebbe a ketrecbe kerül minden kerti- és konyhai hulladék, valamint az alomszék « termelése ». Az alomszék vödréből kiürített anyagot, mindig a rendelkezésre álló növényi hulladékkal (nyírt fűvel, gyomnövényekkel, falevelekkel [9], szalmával, stb.), azonnal ürítés után, letakarjuk. Ezután a vödört egy kevés vízzel kiöblítjük. Az öblítő vizet a pázsitra, vagy a földre ki lehet önteni. Az alomszékben használt alom a vödört a fekáliás szennyezésektől elég hatásosan védi, mégis előfordul, hogy az öblítéshez, egy erre rendszeresített mosogató nyeles kefét kell használni.

[9]
Az aprítógéppel feldolgozott kerti hulladékot, ha almot akarunk belőle készíteni, aprítás után meg kell szárítani és szárazon tárolni. Másrészt, az aprítógép nem felújítható energiát fogyaszt, amit el kellene kerülni. A felevelek, szárítás után törékennyé válnak, tehát aprításuk nem feltétlenül szükséges. Faforgáccsal, fűrészporral, vagy dokumentum megsemmisítőből kijövő papírszalmával keverve a szárított falevelekből kitűnő almot lehet készíteni. Amint azt már említettem, nedvesített kartondobozok könnyen kis darabokra téphetők és helyük szintén az alomban van.

Egy év alatt a komposztketrec megtelik. Késő ősszel, vagy a tél elején kiürítjük, és tartalmából építjük a komposztkupacot.

Második lépcső: a komposztkupac

A komposztketrec tartalmából egy előre felásott és gereblyével elsimított helyen komposztkupacot készítünk. A komposztkupac építésének a menetét a következő képsorozaton láthatjuk. Az anyagot vasvillával rétegenként rakva, egy kb. 130 cm széles és 100 – 120 cm magas háztető formájú kupacot építünk. Hossza az anyag mennyiségétől függ.

Alapozásnak használhatunk egy (kb. 20 cm vastag) réteg szalmát, de lehet vékony, ágakat, vagy szárakat is használni. Ez a kupac levegőztetésére szükséges. A komposztketrec felső rétegeiben lévő, viszonylag friss anyag felhasználásával kezdjük a kupac építését. Minden réteg anyagra hinthetünk egy kevés bazalt port, vagy szárított és őrölt tengeri algát, bár a komposztkészítés ezek nélkül is működik. Van, aki egy kevés fahamut szór minden rétegre. Erre meszet ne használjunk. Spárgatermeléshez adhatunk a komposzthoz egy kevés, bontásból keletkezett oltott gipszet (vakolatot), de por alakjában. Ha kertünk talaja túl laza és homokos, a rétegekre kevés, por alakú agyagot is hinthetünk. Kötött, agyagos talaj esetében, adjunk a komposzthoz egy kevés, szürke színű, folyami homokot.

A felépített komposztkupacot ajánlatos egy « lehelet vékony » réteg tőzegporral is behinteni, bár ez sem kötelező. Ha bio-dinamikai módszerekkel dolgozunk, ezen a szinten kell a kupacba a megfelelő készítményeket (preparátumokat) bevinni [10].

A kupacot végül egy 20 cm vastag szalmaréteggel befedjük. Befejezésül a szalmaréteg rögzítésére ajánlatos a kupacra gallyakat helyezni. A bio-dinamikával foglalkozók ekkor a kupacra, 20 percig dinamizált macskagyökér preparátumot, egy kefe vagy seprő segítségével nagy cseppekben, rászórnak.

A komposztkupacot ezután egy évig érleljük. Térfogata ez alatt kb. a felére csökken, a szalmatakaró – hála a gilisztáknak – gyakorlatilag felszívódik és az érett komposzt minden kerti felhasználásra alkalmas. Az érett komposztot a kertben felhasználjuk; a következő évben a komposztketrec tartalma a helyélre kerül. Az érett komposzt barnás színű porhanyós állagú, könnyű és finom televényföld illatú. Az érett komposztot kupacban tárolásra a kiszáradás ellen egy szalmaréteggel védjük.

Mit tehetünk még a komposztba?

Mit tegyünk, amikor nem akarunk komposztkészítéssel bajlódni?

A komposztketrec ürítése és a kupac építése évenként kb. fél-vagy egy napi, viszonylag nehéz fizikai munkát igényel. Idős, beteg személyeknek erre erejük nincs, de nagyon elfoglalt emberek sem kedvelik mindig az ilyen testi gyakorlatot. Ebben az esetben sem kell az alomszékről lemondani: van egy nagyon könnyed és hatásos cseremegoldás: a felszíni komposztálás.

A talajképződés folyamatának a táplálása

Egy személy naponta legalább 2 liter emberi trágyát (ürülék + a hozzáadott alom) termel, ami évente kb. 700 liter térfogatot tesz ki. Amint azt már az előbbiekben is láttuk, a komposztkészítés nem más, mint a lombhullató erdők talajában lejátszódó folyamatok mesterséges utánzata. A földet takaró avart és az állati ürüléket itt, a komposztkészítésre szánt anyag helyettesíti, aminek a jelenléte a talaj élővilágát igen erősen serkenti, « feldobja ». A giliszták a felszínen található anyagot megemésztik, ürüléküket viszont, már « elő-humusz » formájában a talajba viszik le. A giliszták életciklusa a felszínen található avar (gilisztaélelem) és az alatta lévő föld között oszlik meg. Ürülékkel teli járataikkal a földet megmozgatják, porhanyóssá és termékennyé teszik. Ezek az élőlények nagyobb megbecsülést érdemelnek, mint amennyit az emberek nekik adnak. Egy műtrágya és vegyszer nélkül rendben tartott állandó legelő földjében dolgozó giliszták-, bogarak- és baktériumok tömege (élőanyaga) nagyobb, mint a felettük legelő állatoké! A giliszták ürülékét, de a felszínen lévő anyagot is, más kisebb-nagyobb lények (baktériumok, gombák és különböző bogarak) veszik kezelésbe. A szerves anyag földre terítésével egy igen gazdag és változatos élővilág veszi kezdetét, aminek a célja – és feladata is – az élettér (bioszféra) kiterjesztése. Tulajdonképpen ez a talajképződési folyamat utolsó szakasza. Az élővilágot csak hagyni kell, és még a kemény, terméketlen sziklákon is gazdag televényföldet teremt. Ezt az élővilágot ölik és pusztítják a műtrágyás gazdálkodást követő, un. « növényvédő » szerek (amelyek mindig életet ölő mérgek).

Amikor az alomszék életteret hoz létre

Tönkretett területek talajának az újjáélesztése

Több levelezőm jelezte azt is, hogy az így kezelt területen az első évben paradicsom palánták kelnek ki, amelyek tulajdonképpen a nyersen megevett paradicsomból származnak. Ezeket a palántákat csak ritkítani kell és a meghagyott növények, nagyon sok, rendkívüli minőségű, apró paradicsomot adnak. Az alomszék segítségével terméketlen kertjéből bárki virágzó kertet varázsolhat.

A módszert szabadban való táborozásnál – pl. cserkésztáborokban – is lehet használni. Itt a földre helyezett ürüléket falevelekkel, gyomnövényekkel, s utána gallyakkal letakarva a természet gondjaira bízhatjuk. Nagy hiba az ürüléket egy gödörbe ereszteni és eltemetni. Ez a megoldás nemcsak a talajvizet szennyezi (nitrát szennyezés), hanem a talaj humusztartalmát is elégeti.

Alaptalan vélemények az emberi ürülék mezőgazdasági felhasználásáról

Előadásaimat követően, gyakran hallottam az emberi ürülék mezőgazdaági felhasználása nyomán esetleg fellépő fertőzési veszélyről. Ez a gondolat a hozzám intézett levelekben is igen gyakran feltűnik. A baktériumoktól, a 19. századból örökölt félelem, itt is lépten-nyomon jelen van. Egy alapvető adat; a növények a talajban lévő kórokozó baktériumokat nem veszik fel, nem építik be. Még közvetlenül emberi ürülékben termelt növények fogyasztása sem veszélyes, ha azokat fogyasztás előtt megmossuk.

Érdekes megjegyezni, hogy az istállótrágyában jelenlévő fekáliás baktériumok, senkit sem zavarnak. Belgiumban a házi emésztők szippantásából eredő iszap felhasználását a mezőgazdaságban mindenütt megengedik. Pedig ebben az iszapban sokkal, de nagyon sokkal több emberi eredetű fekáliás baktérium van, mint pl. a fent leírt, ürülékből nyert komposztban.

A nagyközönség nem tudja, hogy az üzletekben megvásárolt főzelékek egy részét szippantási iszappal termékenyített földeken termelik. Az emésztőkben nemcsak a baktériumok szaporodhatnak, hanem a bélférgek petéi is életben maradnak [11].

A komposztkészítés fent említett második lépcsőjében a bélféreg peték elpusztulnak. A második év vége felé az érett komposztban mikroszkopikus gombafajták is megjelennek, amelyeknek a fonalszerű « micéliumai » úgy működnek, mint az antibiotikumok: a kórokozóknak minősített baktériumokat nagyrészt elpusztítják [12].

A kínai császár « kiváltsága »

Másrészt jelenleg a mezőgazdaságban állati- és emberi ürüléket, minden előzetes kezelés nélkül is igen gyakran használnak. Ilyen pl. a szippantási- és víztisztítási iszap, valamint a nem komposztált istálló- és hígtrágya amelyekkel igen nagy mennyiségű, kórokozónak minősített baktérium kerül az élelmiszerünket termelő földekbe. Ez viszont szemmel láthatóan, a fekáliától iszonyodó személyeket, egyáltalán nem zavarja. A sokkal kevesebb baktériumot tartalmazó komposztált emberi trágya használata viszont igen! Az emberi trágya kezelésétől és használatától való félelemnek tárgyilagos alapja nincs [13]. Itt lélektani- és kulturális eredetű, ésszerűtlen iszonyról van szó.

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a jó komposzt használata a földeket lazítja, gazdagítja és a talaj vízvisszatartó képességét is növeli. Az öntözővíz- és a növényvédő szerek szükséglete is csökken. Nem is szólva a szennyező- és gyártásához energia igényes, műtrágya felhasználásának a csökkenéséről.

Fontos megjegyezni, hogy a komposztálási folyamat már az alomszék vödörjében beindul. Nem közömbös tehát az, hogy mit teszünk a vödörbe.

Gyógyszerhasználat és az emberi trágya komposztálása

Az emberi ürülék komposztálása ügyében gyakran hallom a kérdést, ami a gyógyszerek fogyasztásából eredő maradékokat illeti. Sokan aggodalmukat fejezik ki arról, hogy folyamatos gyógyszerszedés következtében a komposztban lévő antibiotikumok, vagy más gyógyszer maradékok a termelt zöldségekben, vagy főzelékfélékben megjelenhetnek. Nagy mennyiségű antibiotikum jelenléte még a komposztkészítés folyamatát is megzavarhatja.

Nagyon ritkán fordul elő az, hogy egy család tagjai egész évben antibiotikumot szednek, vagy legalább is annyit, hogy a komposztban lévő koncentráció számottevő legyen. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az alomszék termelését a komposztban, a kerti- és konyhai hulladékok jelenléte is hígítja [14].

Visszatérve az ürülék komposztálására, a két évig tartó érlelés alatt az összes gyógyszermaradék elbomlik. A témakörben érdemes még elolvasni letölthető cikkünket.

Téli komposztkészítés

Ezt a részt André Leguerrier, kanadai építész fogalmazta az északi, hideg vidékeken élő komposztkészítők számára.

A belgiumi telek, a tenger közelsége miatt viszonylag enyhék. Hidegebb éghajlatokon kísérleteket nem végeztem, így mások megfigyeléseire támaszkodom. Úgy tűnik, hogy a kemény, hideg tél nem jelent akadályt a komposztkészítés számára.

Az Amerikai Egyesült Államokban Joseph Jenkins, kísérletei alapján a komposztketrecbe télen nemcsak emberi ürüléket, hanem konyhai hulladékot is ki lehet önteni. Tavasszal, olvadáskor a télen kiöntött anyag erjedése beindul, és minden a legnagyobb rendben működik. Jenkins szerint olyan vidékeken, mint Pennsylvania (az Egyesült Államok északi részén), a komposztálásra talán két évnél több idő szükséges.

Egy kanadai, kísérlet szerint a kiöntött anyag erjedése, bár lassan, de télen is megfigyelhető. Itt, tartályban végezték a komposztálást, ami szerintem nem az eszményi megoldás: az erjedés könnyen a nemlélegző (anaerob), szagokat keltő folyamatoknak ad helyet. Azt is megfigyelték, hogy a komposzt belsejében a hőmérséklet, még igen kemény hidegben is, a fagypont felett marad.

Magyarországi kísérletek szerint, amikor a komposzt térfogata 1,5 – 2 m³ körül van, a komposzt belseje még -20°C alatt sem fagy meg.

Amikor a ketrecben télen kevés a kiöntött anyag, az bizony megfagyhat. Ekkor az erjedés csak tavasszal indul be. Ekkor a folyamat, pontosan a fagy aprító hatására, gyorsabban történik. Ne feledjük azt sem, hogy a komposztketrec felé vezető ösvényen, télen a havat tanácsos eltakarítani, ami többletmunkát jelent. A komposztrendszer helyének a kertben való kijelölésénél, ezt is számításba kell venni. Télen, nagyobb hidegben a kiöntött anyagot egyesek nem takarják le: szerintük ez felesleges, mert ilyenkor nincs még időleges szagártalom sem. A letakarásra szánt anyagot (szalmát, kaszálékot, faleveleket, stb.) jobb fedél alatt tárolni.

Alomkészítés

Az alommal kapcsolatban levelezőim körében gyakran ugyanazok a kérdések merülnek fel. Ezekre a válaszok, többek között az alomszék használati utasításánaka fejezetében olvashatók.

Mit ne tegyünk az alomszékbe?

A föld

A tőzeg

Ezt a, nem felújítható, anyagforrást kertészetekben nagy előszeretettel használják. A tőzeg a homokos talaj vízvisszatartó képességét növeli, amíg az agyagos talajt kissé fellazítja. Gyengén savas kémhatású. Magas széntartalma miatt az alomszék tartályában a C/N arányt feljavítja. Azt is megfigyeltem, hogy ennek ellenére a tőzeg, a szagokat nem nagyon állítja meg [15].

A fahamu és a mész

A bio-dinamikus gazdálkodók figyelmébe

Fontos megjegyzés

A következő rész csak a biodinamikával foglalkozó földművesek és kertészek számára hasznos. A Rudolf Steiner munkái nyomán létrejött módszert, a hagyományos mezőgazdasági szakemberek, bár annak eredményeit, minden vizsgálat nélkül, elvetik. A bio-dinamikai mezőgazdaság ennek ellenére igen figyelemre méltó eredményeket tudott eddig felmutatni, különösen a termékek ízgazdagsága terén. Talán egyes szakemberek a bio-dinamikához való rugalmas és nyitott álláspontomat el fogják ítélni, de ez engem nem zavar. Egy mezőgazdasági módszer minőségét, én nem annyira az elméletek (tehát, amit ma « tudományosnak » minősítenek), hanem a terepen látható és mérhető eredmények alapján értékelem.

A következőkben, bár a bio-dinamikában használatos kifejezéseket fogom használni, az még nem jelenti azt, hogy a bio-dinamikát alkalmazó földművesek, vagy kertészek magyarázatait fenntartás nélkül elfogadom. Másrészt azt is kijelentem, hogy olyan rendhagyó személyiségek, mint Rudolf Steiner, Louis-Claude Vincent, Jean Pain, Paul Moray, vagy Louis Kervran sokak által « tudománytalannak » minősített munkássága nagyobb figyelmet érdemelne. Ezeknek a tudósoknak az eredményeit a jelenleg mindenki által elfogadott elméletekkel, magyarázni nem lehet. Ami viszont nem jelenti azt, hogy ezekben a munkákban nincs valami igazság. Igazán tudományos álláspont, mindenek előtt a kísérleti eredmények vizsgálata és ellenőrzése. Az eredmények alapján, esetleg más szóhasználattal (Steiner esetében), vagy ügyetlenül megfogalmazott (Louis-Claude Vincent esetében) elméleteket, teljes egészükben, hiba lenne elvetni. Ez olyan, mint amikor a kisbabát a fürdővízzel kiöntjük. A vizsgálat nélküli elvetés nem tudományos, hanem érzelmi álláspont. Tudomásom szerint ezeknek a kutatóknak a munkásságát eddig még senki komolyan meg nem vizsgálta. A tudomány történetében számos példát ismerünk, idejében fel nem ismert lángeszű tudósok üldözéséről, vagy félretételéről. A Magyarországon is ismert Semmelweis Ignác munkáit sem értették meg kortársai, ami a következő kijelentésre késztette ezt a lángeszű orvost: « Az igazság soha nem győz, csak ellenségei halnak végül meg ». A történelem, sajnos, neki adott igazat.

A bio-dinamikusok figyelmébe

Steiner idejében, földünkön alig 3 milliárd ember élt. A föld lakossága jelenleg ennek több mint a duplája és állandó, erős növekedésben van. 1924-ben megengedhettük magunknak azt a fényűzést, hogy az ürülékünkben lévő szerves anyagokat a mezőgazdaságban ne használjuk fel, bár esetleges mérhető (?) különbségek csak a bio-dinamikával kezelt földeken lehetnek. A szárazföldi élővilágban az emberi biotömeg a szarvasmarhák és sertések társaságában a második, vagy a harmadik helyet foglalja el. Életanyagunk tömegét csak a rovarok tömege haladja meg (ami talán a jövő legfontosabb fehérje tartaléka lesz). Ebből kifolyólag a földön « termelt » emberi ürülék összes tömege, nem egy « elhanyagolható mennyiség » mint amit a víztisztítással foglalkozó mérnökök sokszor állítják. Ezt a hatalmas életanyag tömeget (évente kb. 320 millió tonnát) víztisztítás vagy energiatermelés (biometán) ürügyén nagy hiba lenne szétrombolni és szennyezéssé alakítani. A benne lévő szerves nitrogén mennyisége a világ mezőgazdaságában felhasznált nitrogén 40%-ával egyenértékű [16]. Túlnépesedett földünkön az emberi ürülék is a bioszféra szerves része, ami élelmiszerünk megtermeléséhez egyre szükségesebb lesz.

Az istállótrágya « dinamikája » nem anyagi jellegű, hanem tudományosan egy « információnak » minősül. Ezt az « információt » a tehenek – a bio-dinamika elvei szerint – a szarvuk, mint antenna, segítségével a világegyetemből gyűjtik be. A kérődzők emésztő rendszerében a felvett élelem három fokozaton meg át, amelyeket, molekula szinten, két teljesen rendezetlen (kaotikus) állapot választ el. Egy matematikai modell szerint a világegyetemből (kozmoszból) jövő « információ » csak ebben a teljesen rendezetlen állapotban juthat abba az anyagba, amiből istállótrágya lesz. Steiner azt is többször hangsúlyozta, hogy a dinamika nem mennyiség kérdése, hanem itt egy lökésről, impulzusról van szó. Ezért engedhetjük meg magunknak azt, hogy néhány gramm bio-dinamikai készítménnyel (preparátummal) dinamizált, hektoliter nagyságrendű vízzel, akár egy hektár földnek adjuk meg a megfelelő dinamikai « impulzust ». A tehéntrágya dinamikája az emberi ürülékből teljesen hiányzik.

Amikor kertünkben, konyhai-, és kerti hulladékon kívül, komposztkészítéshez csak emberi ürülék áll rendelkezésre, oda is bevihetjük a tehéntrágya dinamikáját. A komposztkupac építésénél, egy-két vödör (lehetőleg egy bio-dinamikai) tanyáról beszerzett istállótrágyát keverünk a komposztba. Bevitele előtt, a német Maria Thun nyomán, a trágyát egy sima deszkalapon, vagy kövezeten, egy lapát segítségével 30 – 50 tojás, mozsárban porrá tört héjával húsz percig dinamizáljuk. A felépített komposztkupacba ekkor a többi preparátumot is bevihetjük. Szalmával való letakarás után, a kupacot, 20 percig dinamizált macskagyökér preparátummal, egy seprő vagy kefe segítségével, nagy cseppekkel megszórjuk. Több, mint 20 évi bio-dinamikai gyakorlat szerint az ilyen komposzttal kezelt kertben a bio-dinamikai készítmények igen jól és hatásosan működnek.

Érdemes megjegyezni, hogy az alomszék működési elve is egy bio-dinamikai alapon nyugszik. Amint azt már az előbbiekben láttuk, a szagok megfékezésére az ürülékhez növényi almot kell adni. Tudományosan, ezt a szagfejlesztő élettani folyamatok cellulózzal való inhibíciójával, lehet magyarázni, ami teljesen igaz. Azt is megfigyelték, hogy a trágyából készített komposzt 60-as C/N érték felett már nem áraszt kellemetlen szagokat, ami szintén igaz, de nem ez a teljes igazság. Tőzeggel kezelt trágya, még a 60-as C/N érték felett is bűzlik. Itt a bio-dinamika adja a talány kulcsát. A C/N érték beállítása a szagok megállítására nem elegendő. Ehhez idézzük fel Steiner tanácsait a komposztkészítéssel kapcsolatban. Szerinte egy helyesen kezelt komposzt nem más, mint egy mesterségesen létrehozott élőlény. A komposztkészítés már az alomszék vödörjében beindul, mégpedig a növényi alom által bevitt éter erőkkel amelyeket az ürülékben lévő asztrális erőkkel hozunk össze. Ezzel a keverékkel, az ürülékben magától lejátszódó, kellemetlen szagokat gerjesztő, bomlási folyamatokat állítjuk le. Mint egy valóságos élő szervezetben, beindul a humuszképződés folyamata. Mint miden élő szervezet, a komposzt is rendelkezik egy éter- és asztrális testtel. A vizelet és a fekália szétválasztásával, ez az élő szervezet nem jöhet létre. Mint minden élő szervezetben, a víz a közvetítő elem, amit a komposztban a vizelet biztosít, mielőtt abban a bomlási folyamatok beindulnának. A vizelet külön tartályban, növényi alom nélküli tárolásakor, a benne lévő urea (karbamid) magától elbomlik. Így érthetővé válik az is, hogy a vizelet és a fekália szétválasztásával a skandináv toalettekben a szagok is megjelennek, amelyeket csak bonyolult és költséges ventilátor rendszerrel lehet a házból eltávolítani. Az ennek következtében elbomlott szerves anyagot a humuszképződés folyamataiba már visszavezetni gyakorlatilag lehetetlen. A tárolt és hígított vizelet kerti felhasználásának pontosan olyan környezeti behatása van, mintha kertünkben hígtrágyával öntöznénk.

Megjegyzés: A kiszárított növényi anyagban, bár szunnyadó alakban, az étertest ereje még jelen van. Ez az étertest, szerves nitrogénvegyületeket tartalmazó vizelet jelenlétében újjáéled. Az ásatag növényi anyagban, mint a tőzeg, az étertest teljesen meghalt. Ezért nem alkalmas a tőzeg sem alomnak, sem a komposztkészítésre.

Az olvasás folytatására kattintson az Alomszék a kereskedelemben c. fejezetre.

ELEJÉRE